icsérlek Uram Téged, mennynek és földnek Teremtője,
A Te alkotásaiddal együtt.
Te formáltad az embert és állatot:
A hangyát és az elefántot, a kolibrit és a saskeselyűt,
Az egysejtűt és az óriásbálnát, a moszatot és a cédrust.
Te teremtetted a homokszemeket és a sziklákat,
A csillagokat és a tejutat, és számon tartasz mindent, amit alkottál.
Mindezek Téged dicsőítenek.
Csodálatos, hogy mégis lehajolsz a Te ember gyermekeidhez,
És ismered minden kicsiny és nagy gondunkat.
Még a hajszálainkat, sőt a gondolatainkat is tudod,
És mégsem vetsz meg minket. Látod a szívünk remegését és háláját,
S ha meglátjuk, belátjuk, megvalljuk és elhagyjuk
Bűneinket, Te megszabadítasz bizton.
„Uram, megvizsgáltál engem és ismersz. Te ismered ülésemet és felkelésemet,
Messziről érted gondolatomat.
Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt, Uram.
Elöl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod Kezedet.
Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt”,
Mégis dicsőítlek érte Téged teljes szívemből.
Te árváknak édes Atyja, özvegyek támasza,
Erős Kőszikla vagy, aki Krisztusban jelent meg.
Nyomorúságunkban Hozzád menekülhetünk,
És Te meghallgatod kiáltásunkat és megszabadítasz.
Segíts elfogadni, ha valamit másképp akarsz adni, vagy elveszel,
De higgyük, hogy ezzel is a javunkat akarod munkálni.
Tégy bölccsé, és segíts, hogy Rád nézzünk mindig,
Hogy a szemeiddel tanácsolhass minket.
Add nekünk mindenkor jelenléted békességét,
És erősítsd a mi gyenge hitünket.
Hadd vigyük Eléd bizalommal imádságban a ránk bízottakat,
Szeretteinket és ellenségeinket is.
Mielőtt az anyaméhben megteremtettél, már ismertél minket,
És láttad előre életünk minden percét és idejét.
Köszönjük, hogy Előled is Hozzád menekülhetünk.
Áldj meg minket gazdagon, hogy mi is meggazdagíthassunk másokat.
 
Ámen.
 

olt négy férfi Izráelben,
Erősen hittek Istenben.
Hitték, hogy Jézust Ő küldte,
Ő a Szent Isten Küldötte.
Gyógyít, halottakat támaszt,
Szeret és kegyelmet áraszt.
Béna volt egyik barátjuk,
De az volt a leghőbb vágyuk,
Hogy ő is higgyen Jézusban
Testben, lélekben gyógyultan.
Fogtak hát egy gyékény ágyat,
Ráfektették, s elindultak, árnyat
Sem keresve siettek oda,
Ahol Jézus tanítását mondta
Isten beszédét hirdetve,
Gyógyítva, intve és szeretve.
Ám amikor odaértek,
Nagy problémába ütköztek:
Zsúfolt volt a ház, ahol meglelték,
De ami tőlük telt, mégis megtették:
A ház tetejét megbontva
Leeresztették kötélen oda,
Ahol Jézus állt középen.
Megindult szíve az emberen,
S látva a négy barátja hitét,
Így szólt a bénához: „Ezekért
Megbocsátottam minden bűnödet.”
A tömegben dermedt csend lett,
Majd némelyek elkezdtek suttogni:
„A bűnbocsátás joga egyedül Istené!”
Jézus így szólt: „Hogy megtudjátok,
Hogy ezt Én is megtehetem, halljátok:” –
„Fiam, meggyógyultál, kelj fel,
Legyen hited ezentúl Istenben,
S amin hoztak, vedd az ágyad,
Saját lábadon hagyd el a házat!”
S ő, bár sosem próbálta, megmozdult,
Felkelt, s fogva az ágyát, átvonult
Istent dicsérve a tömegen,
S otthon elmondta lelkesen,
Hogyan könyörült meg rajta Isten.
Hirdette, hogy Jézus az Isten Fia,
S legyenek ők is hívőkké, lehetőleg még ma!

ánk is bízott Isten embereket,
Felnőtteket, gyermekeket.
Felelősek vagyunk értük,
Hogy imában Őelé vigyük.
Ha hisszük, hogy Ő a Megváltó,
Nála nyilván van tartva minden szó!

ézus azt mondta: „Ha engedelmeskedtek,
Barátaimnak nevezlek titeket.”
S Pünkösdkor elküldte Szentlelkét,
Hogy mindenkor esedezzék
Értünk Isten színe előtt.
Soha nem vagyunk egyedül, s ez adhat erőt,
Hogy folytassuk napi munkánkat,
S majd Nála nyugodjunk, ha hazahív,
 
mert „elvégeztük futásunkat”!
 

z a Kőszikla az a Krisztus,
Akibe bizton kapaszkodhatunk.
Karácsonykor gyermekké lett Jézus,
Mert Istentől eltávolodtunk.
 
Nem volt számára hely, csak egy istállóba’,
Hogy helyet szerezzen nekünk a mennyben,
Ahová akkor léphetünk be Általa,
Ha Ő megszületik a szívünkben.
 
Reszkető, remegő, zaklatott szívünkkel
Mehetünk Édesatyánk elé,
Belekapaszkodhatunk kezünkkel,
Nem kérdezve: él-é.
 
Hiszen bebizonyította, mikor megteremtett,
Mikor megalkotta a földet és az eget,
Hogy igazán, tiszta szívből szeret,
Ezért készített Krisztus által helyet.
 
Olyan nagy szükségünk van a védettségre!
Kívül-belül harc dúl, szóval és tettekkel,
De az Istenben meglelhető békességre
Csak Krisztusban lelhetünk, alázatos szívvel.
 
Imádságban mehetünk Őelé,
Elmondhatunk Neki mindent, ami terhelt,
Kinyújthatjuk kezünket Őfelé,
Letehetünk a Kezébe minden terhet.
 
Álljunk hát rá bátran a Sziklára,
Hogy Kezével betakarhasson,
Kész szívvel, hitünkkel rá a Bibliára,
Hogy általa simogathasson.
 
Legyen békés, boldog, áldott Karácsonyunk
Ezen esztendőben,
Hogy Őt örökké dicsőíthessük
Odafönn a mennyben!
 

ézus Krisztus, Áldott Orvos,
Hozzád hozzuk a betegeinket.
Te azért jöttél, hogy gyógyíts, áldj,
Bízva visszük Eléd a szeretteinket.
 
Ismered a sok szenvedést,
Mint aki Te is átélted;
Azért jöttél, hogy nekünk add
Áldott erőd, békességed.
 
Adtál kezünkbe eszközöket,
Hogy a fájdalmat csillapítsuk;
Hadd tudjuk okosan használni,
Mint jó sáfárok, híven továbbadjuk.
 
Szeretnénk eszközök lenni
A Te szent Kezedben,
Békességet, áldást, erőt
Sugározni, megmaradni Közeledben.
 
Hozzád menni mindazokért,
Amikre szükségünk van,
S aztán áldott ingajáratban
Továbbadni azt, amint van.
 
Fogadj minket szolgáidként,
Tanítványként, munkatársként,
Hadd vezessük Hozzád mindazt,
Akinek adhatunk bátorítást, vigaszt.
 
Mutassunk fel szeretettel,
A szenvedés enyhítésével
Téged, Aki őket tárt karokkal várod;
Fájdalom, sírás és bánat nem lesz többé már ott.
 
A halállal nincs vége mindennek:
Végül Tenálad lehetnek mindenek;
Akik megtérnek Tehozzád,
Örökkön láthatják majd Orcád.
 
Segíts, hogy a ránk bízott betegeket,
Szenvedő, síró, kesergő embereket
Odaimádkozhassuk mennyei Atyádhoz,
Akiket Szentlelked hozzánk küld s elénk hoz.
 
Hadd lehessünk engedelmes gyermekeid,
Akik bőven termik áldott gyümölcseid
Mások számára és a Te dicsőségedre,
Hogy majd minden lélek Előtted hullhasson térdre.
 

bűnök tengerének partján
„Áll a Krisztus szent Keresztje”,
S bár a Sátán egyre támad,
Ki Benne hisz, nincs elveszve!
 

 
Számára nincs reménytelen,
Végképpen elveszett ember,
Mert váltságunk elvégezte,
Javunkra dőlt el a per!
 
Nekünk adja a győzelmet,
Mit a Kereszten vívott ki;
Elveszett voltunkból, bűnünkből
Szeretetével hívott ki!
 
Menjünk Őhozzá mindazzal,
Ami lelkünket terheli,
A bűnterhet, mi elválaszt Tőle,
Azt Ő elengedi!
 
Annyi minden kötöz minket;
Engedjük, hogy szabadítson,
Amit halálával elvégzett,
Azzal megajándékozzon!
 
A Kereszt tövébe tegyük le
Mindazt, ami vádol,
Amivel a Sátán gyötör,
Jézus megszabadít mától!
 
Csakhogy amit odatettünk,
Hagyjuk is Őnála,
Ugyanis a tenger partján
Ott áll egy nagy tábla:
 
Fel van írva arra, amit
Jézus mondott, ezért BIZTOS:
Amit háta mögé vetett a tengerbe,
A zavarosban PECÁZNI TILOS!
 

z imádságnak nagy hatalma van,
Kivált, ha egymásért mondjuk;
A közös könyörgés ereje még nagyobb,
Ha szeretteink terheit Isten előtt hordjuk.
 
De mivel gyenge emberek vagyunk,
Az imádságban hamar meglankadunk;
Segítsünk hát, tartsuk egymás kezét,
Hordozzuk együtt a ránk bízottak terhét!
 
Olyan Főpapot kaptunk Krisztusban,
Aki áthatolt az egeken,
Lehajolt hozzánk, s mindent megtett,
Hogy segítsen rajtunk, embereken.
 
Emberré lett értünk, s feláldozta Magát,
Hogy Istennel megbékéltessen,
Megtanított imádkozni, Őhozzá fordulni,
Hogy szabad, tiszta életünk lehessen.
 
A mi dadogó szavainkat kiegészíti,
Hogy Istennél meghallgattassanak,
Ad állhatatosságot, kitartást, ha kérjük,
S küld segítségül testvéreket, hogy támogassanak.
 
Elmondhatunk Neki mindent,
Mi a szívünk nyomja,
Tudja, mi bánt és keserít,
Neki van ránk gondja!
 
„Mielőtt kiáltanának, Én felelek,
Ők még beszélnek, és Én már meghallgattam” –
Hangzik az ígéret a zsoltárban;
Én már megtapasztaltam!
 
Nem mindig azonnal válaszol,
S úgy, ahogyan kértük,
De hallja és megfelel rá,
Ahogy legjobb nékünk.
 
Tanulmányozzuk az Igét
Minél rendszeresebben,
Hogy megismerjük ígéreteit,
S könyörögjünk egymásért hűségesebben!
 

alamon megépítette az Úr házát,
És ezzel az imádsággal szentelte fel.
Azt kérte Istentől, aki oda beteszi lábát
Bűnbánattal a szívében, azt Ő oldozza fel.
 
Lélekben is mehetünk Édesatyánk elé,
Ha már jártányi erőnk sincs,
Kiterjeszthetjük szívünket, kezünket Felé,
Számára távolság, akadály nincs.
 
Kiönthetjük Istennek szívünket,
Mint a vizet a földre,
Ismeri békétlenségünket, terheinket,
Nézzünk fel hát a Keresztre!
 
Ott elvégezte váltságunk,
Mindenkiét, örökre,
Ha hálásan elfogadjuk,
Miénk lehet a győzelme!
 
„Kinek szíve Reád támaszkodik,
Megőrzöd azt teljes békességben,
Mivel Tebenned bízik”,
És azt áldássá teszed mások életében!
 
Romba dőlhet az életünk
Sok-sok erőssége, oszlopa,
De Istenre építhetünk,
Mert Ő nem inog meg soha!
 
Aki Őrá támaszkodik,
Abba más is kapaszkodhat,
Segítőtársként adja azt, ki Benne bízik,
Testvérnek, aki bátoríthat, vigasztalhat.
 
Isten munkatársai lehetünk
Mások erősítésében,
Így lelki templommá épülhetünk
Élő kövekként, az Ő jelenlétében.
 
Azt ígérte, meghallgatja,
Hogyha kiáltunk Őhozzá,
Szent áldását ránk hullatja,
Ha ragaszkodunk hűséggel Hozzá.
 
Segítsen meg abban minket,
Hogy állhatatosak lehessünk,
S építve az Ő országát,
Abban állampolgárok lehessünk!
 

sten gondoskodó szeretettel
Veszi körül gyermekeit,
Tanítgatja türelemmel,
Hogy valójában mi is a hit.
 
Magunktól nem tudjuk követni
Az Ő parancsolatait,
Gyenge, erőtlen kezünkkel megfogni
Atyai, őrző karjait.
 
Éppen ezért, mivel tudja,
Hogy még hitünk szárnya gyenge,
Mozdulatainkat óvja,
Tapasztalhatja gyermeke.
 
Hogyha veszedelem les ránk,
Tollaival megvéd,
Amikor már lezuhannánk,
Alánk tartja Kezét.
 
Megfáradt, elgyengült kicsinyeit
A hátára veszi,
Mint szeme fényét, kincseit
Őrzi és felemeli.
 
Megtart minket erős Keze
A legnagyobb mélység fölött;
A szakadékot átívelte Keresztje,
Híd lett menny és föld között.
 
Csak Őrajta keresztül
Mehetünk oda Istenhez,
Átélhetjük, hogyan vezet a Kereszttől
A keskeny úton, a másik emberhez.
 
Botladozva, gondok között,
Bukdácsolva lépegetünk,
De tudhatjuk, hogy fejünk fölött
Tartja Kezét, ha engedelmeskedünk.
 
Engedjük, hogy támogasson,
Őrizzen, védjen és óvjon,
Erősítse hitünket, testvéreket adjon,
S mennyországba befogadjon!
 

ézus azért jött a földre,
Hogy bűnünket eltörölje,
Megbékéltessen az Atyával,
S hazavigyen majd Magával.
 
Addig még sokat kell szenvednünk,
Sírunk, tördeljük a kezünk,
De ha hűséggel kitartunk,
Megkapjuk majd a jutalmunk.
 
Megígérte, hogy ott Istennél,
Aki öröktől és örökkön él,
Nem lesz többé gyász és halál,
Mert Ő hatalmasabb annál.
 
Legyőzte az ellenséget
A Kereszten, hogy a félelmet
Elvegye szívünkből, örömet adjon,
S kegyelembe befogadjon.
 
Egy időre el kell válnunk,
Amikor eljön halálunk,
De szeretteink is követnek minket,
Hogyha hisznek az Istennek!
 
A mennyeknek országában
Sok szép lakóhely van,
Amit nekünk készített el
Jézus, csak fogadjuk Őt el!
 
Nem lesz ott többé fájdalom,
Hanem örök nyugodalom
Lesz a része annak, aki
Istent idelent tiszteli.
 
Vágyat olt Ő a szívünkbe,
Hogy tegyük le a Kezébe
A lelkünket, életünket,
Belé vessük reményünket!
 
„Isten maga a Szeretet,
Aki minket úgy szeretett,
Hogy a Fiát adta értünk,
Ne hulljon ki a mi vérünk.
 
Eltörli a bűneinket,
Melyért Jézus tett eleget,
Vele élve, Benne bízva
Nyugton nézhetünk a sírra!”
 
Gyere te is, testvér, velünk,
Hogy majd együtt örvendezzünk
Isten színe előtt állva:
A menny kapuja ma még tárva!
 

r Jézus, este, ha lefekszem,
Takargass be szeretettel, s hiszem:
Ha Te vigyázol reám éjjel,
Felébredek majd békével.
 
Vigyázz rám, fogjad a kezem,
Vegyen körül a kegyelem,
Megnyugodjak, elalhassak,
Add, hogy megtapasztalhassalak.
 
Te adj nekem békés álmot,
Végy le rólam minden jármot,
Szabadíts fel minden alól,
Ami megterhelt a napból.
 
Tudjam, hogy a tenyeredben
Van elrejtve az életem,
Körülveszed gyermekedet, őrzöl,
Betakarsz hátul és elöl.
 
Tartsd felettem védő Kezed
Te, Aki szent Kezedbe veszed
S irányítod a világok útját,
Nyisd fel kegyelmednek kútját!
 
Űzd el tőlem a rossz álmot;
Hadd bízzam Rád a családot,
Akiket Te bíztál reám:
Légy irgalmas, Édesatyám!
 
Míg elalszom, imádkozzam,
Szeretteim Reád bízzam,
Tegyem le a napnak terhét
Lábaidhoz, s nekem ez elég.
 
Tudom, hogy ott van jó helyen;
Ott lehessek a helyemen,
Ahova Te állítottál;
Szereteted mellettünk áll!
 
Elhalmozol minden jóval,
Igével, testvéri szóval
Mutatod meg azt az utat,
Mely a szabadságra juttat.
 
Hálás szívvel ébredhessek,
Megköszönve, hogy még élek,
S felhoztad rám Napod újra:
Ma is ügyeljek az Útra!
 

kezes fizet az adós helyett,
Ha az nem képes fizetni.
Jézus így köt velünk szövetséget,
Ha elfogadjuk, hogy bűnünk árát kifizeti.
 
Magára vette bűnterhünk
Ő, Ki szent és tiszta,
Ezért bizalommal mehetünk
Isten elé, áldozatában bízva.
 
Saját Fiát küldte Isten,
Hogy ne kelljen bűnhődnünk,
Ő eltörölte álnokságunk, hiszen
Átokban, bűnben születtünk.
 
Távol voltunk Istentől,
De Jézusban megbékéltetett,
Nem követel semmit emberektől,
Mert Ő keresztet szenvedett.
 
Ő maga vállalta értünk
Ezt az átkos halált,
Hogy lehessen örök életünk,
Ha elfogadjuk áldozatát.
 
Isten Keze oly hatalmas,
Hogy világokat teremtett,
De az Ő szíve oly irgalmas,
Hogy a tenyerébe metszett.
 
Szüntelenül látja nevünk,
Hiszen bele vagyunk vésve,
Gondoskodott rólunk, adott nekünk
Bűnbocsánatot, kegyelmet, Jézusra nézve.
 
Tenyerén tart, gondja van ránk,
Szeret minket, gyermekeit,
Hálára, köszönetre nyitja a szánk,
Ha meglátjuk ajándékait.
 
Elhalmoz minden szükségessel,
Sőt azon felül is:
Bocsánattal, szeretettel, hűségével
Körülveszi, ki Benne hisz.
 
Kicsi kezünk tegyük bele
Hatalmas tenyerébe;
Ha szövetségre lépünk Vele,
Magához visz a mennybe!
 

ram, ebben a világban
Annyi nyomorúság van!
Nem tudjuk felkarolni mind az embereket,
De Te ránk bíztál egyeseket.
 
Segíts, hogy azokat észrevegyük,
S szeretettel körülvegyük,
Akiket Te küldtél hozzánk:
Nyisd meg szívünk, Édesatyánk!
 
Hogyha megnyitod a szívünket,
Akkor mozdíthatod a kezünket,
Hogy mivel segítsünk másokat:
Megláttatod velünk nyomorúságukat.
 
Sok olyan dolgot adtál,
Mivel gazdagon megáldottál.
Láttasd meg mások szükségét,
Hogy enyhítsük szenvedését!
 
Adjuk tovább mindazt másnak,
Ami nélkül ők szűkösen vannak,
Nekünk pedig bőségesen adtad,
Mert Te önmagadat osztottad.
 
Legyen az bár vigasztalás,
Egy bátorító kézszorítás,
Hiszen Te örömöt adtál,
S üdvösségbe befogadtál!
 
Olyan sok a szomorúság,
Tengernyi a nyomorúság,
De lélekben gazdaggá tettél,
Mert érettünk szegénnyé lettél.
 
Örökösök vagyunk mennyországban
Atya Isten szent Fiával,
Mert Őbenne megbékéltettél,
Mikor értünk emberré születtél.
 
A dicsőséget elhagytad,
Önmagadat szétosztottad,
S ezzel mindent nekünk adtál:
Szereteted mellettünk áll.
 
Hadd lehessünk engedelmes gyermekeid,
Akik híven adják tovább ajándékaid,
S így másoknak is örömöt szereznek:
Legyen minél több polgára a mennynek!
 

sten szíve szomorú lett,
Hogy az ember olyan gonosz,
Ezért özönvizet küldött,
Hogy elpusztítsa, ami rossz.
 
De Noé tisztelte Istent,
Ezért kegyelmet talált.
Megépítette a bárkát,
S bevitt minden állatból egy párt.
 
Minden fajta állatból kettőt,
Hogy majd szaporodhassanak,
Népesítsék be a földet,
Hogy így megtartassanak.
 
Csak Noé és családja
Mehetett be a bárkába;
A többiek kinevették,
Mivel Istent sem tisztelték.
 
Bezárta az Úr az ajtót
Választottai után,
Nem volt többé már semmi mód
Menekülésre ezután.
 
Sűrűn szakadt az eső
Negyven nap és éjjel,
Források fakadtak a földből,
S eláradtak széjjel.
 
Ellepte a víz a földet,
Úszott már a bárka,
Elpusztított minden lelket,
Egy sem maradt hátra.
 
Megfeneklettek idővel
Az Ararát hegyén;
Iszap maradt csak és sár
A termő föld helyén.
 

Szelet küldött Isten, hogy a
Földet megszárítsa,
Kisütött a Nap is újra, s végre
Kinyílt már a bárka.
 
Kijöhettek valahára
Noé és családja,
És velük az állatok is
Szépen sorba’, párba’.
 
Áldozott Noé az Úrnak
Kedves, jó illattal,
Aki szólt, ezt látva, Noénak,
Immár jó indulattal:
 
„Széledjetek szét a földön
És szaporodjatok,
Töltsétek be azt egészen,
És uralkodjatok.
 
Szövetséget kötök veled
S minden utódoddal:
Nem lészen többé özönvíz,
Míg éjszaka lesz s nappal.”
 
Isten szövetséget kötött
Velünk is Krisztusban,
Akit hozzánk azért küldött,
Hogy, ha Benne bizalmunk van,
 
Megtartassunk Őáltala,
Bűneinkből szabaduljunk,
Zengjen ajkunkon a hála,
S trónusánál leboruljunk!
 

r Jézus! Te küldtél el minket,
Hogy odaálljunk a haldoklók mellé,
Mutassunk fel Téged, az Életet,
Ki utat szereztél a Mennyek Országa felé!
 
Azt mondtad, vezessük Hozzád
Szenvedő, síró ember-gyermekeid,
Hogy meglássák ők is Te szent Orcád,
S Neked adhassák szívüket már itt.
 
Csak ebben a földi életben
Adatik a lehetőség,
Hogy a szomorú emberi szívben
Úrrá lehessen a békesség.
 
Mi, akik már megismertük,
Mondhatjuk el azt a titkot,
Hogy ha Neked szánjuk szívünk,
Rád vethetünk minden gondot.
 
Megígérted: gondod lesz ránk,
Felettünk, rajtunk lesz Kezed,
Még ki sem nyitottuk a szánk,
Aki Téged kér, vár, azt vezeted.
 
Lehúznak a súlyos terhek,
Gondok, próbák nyomasztanak,
De ne dőljünk be az Ördögnek,
Hogy ezek Tőled elválasztanak!
 
Minél jobban kapaszkodunk
Krisztusba, a Kősziklába,
Annál többet tapasztalunk
Abból, hogy Tenyerén hord, a Markába’.
 
Ha úgy látszik, összecsapnak
A hullámok fejünk felett,
Elsüllyedünk menten, mert a gondnak
Természete az, hogy lehúz, takarja a Kezet,
 
Amivel utánunk nyúl Jézus,
Az az emberré lett Isten,
Ki karácsonykor gyermek lett: Krisztus,
Hogy megmutassa hatalmát mindenen:
 
Adja megtapasztalnunk kegyelmét
Itt, ebben a földi életben,
Hogy átélhessük örök szeretetét
Minél többen majd a mennyben!
 

lyan sötét ez a világ
Nálad nélkül, Uram!
Hadd égjek, mint parányi láng;
Világítsd meg utam!
 
Kis tűz is meggyújthat
Egész erdőt, várost,
Felperzselhet, elpusztíthat
Együtt jót és gonoszt.
 
A mécsesnek apró lángja
Alig látszik a sötétben,
Mégis, aki tartja, látja
Következő lépését az éjben.
 
Vad vihar dúl a tengeren,
A hajósok küzdve küzdnek,
De van egy torony a szirteken,
Mely világít s vezet, nem rendül meg!
 

 
Belé lehet kapaszkodni,
Biztos pont az életünkben,
Segít kikötőbe jutni,
Nem kell elvesznünk a tengerben!
 
Világító templomablak
Meleg fénye hívogat,
Jöhet bárki, mert ez a lak
Mindenkinek révet ad.
 
Az ádventi gyertyák lángja
Hív mindenkit Krisztushoz,
Ki szomjazza és áhítja
Azt a békét, mit Jézus hoz.
 
Eljött hozzánk Karácsonykor
Kisgyermek képében,
Népe közé jött, de kivetették akkor,
Mert fénylett a sötétségben.
 
Sokan nem viselik ezt el,
Mert meglátszik sötét énjük;
De ha tisztulni szeretnénk, ezzel
Örömöt szerzünk Neki, ha kérjük.
 
„Egy lángot adok: ápold, add tovább!”; *
Olyan sűrű a sötétség!
Sok picike lángunk adjuk tovább, tovább,
Akkor megolvadhat a jeges lég!
 
Töltekezzünk meg Jézussal
A Vele való, élő kapcsolatban,
Hogy összeköthessen minket másokkal,
S támogassuk egymást imádságainkban!
 
Legyünk Krisztus-hordozó emberek,
Kiknek cselekedetükből
Tükröződik Isten szeretete, lelkek,
Kik másoknak továbbadnak kincseikből.
 
Áradjon ránk az Ő Lelke,
Minket is mosson meg,
Hogy a ma is Teremtő Ige
Üzenetét hallhassák meg!
 
Hadd mehessünk oda Hozzád
Sok-sok áldásodért,
Amiket szétosztogatunk, – Orcád
Világossága vezessen minket – kegyelmedért!
 

ram, Teremtő, Felséges Isten,
Te, Ki a világot alkottad,
Neked semmi sem lehetetlen,
Miként sokszor megmutattad:
 
Hajolj le most is mihozzánk
Sok-sok nyomorúságunkban,
Melyek elborítanak – siess hozzánk,
Légy erős várunk, hová meneküljünk imában!
 
Te azt is meghallgatod, ha perlünk
Veled, a Szentséges Istennel –
Nem perlekedsz vissza, fájó lelkünk
Megtöltöd vigasztalással, Lelkeddel.
 
Tiéd a mindenség, a Te alkotásod,
Mi is, porszem ember-teremtmények,
De ha zuhannánk a szakadékba, Karod
Alánk tartod, s éledni kezdnek a remények.
 
Sok-sok nyomorúságunk között is
Elhihetjük, megláthatjuk,
Hogy Tenyerén tart a Teremtő, és
Nem hagy onnan kiesni, garantáljuk!
 
Azaz nem mi garantáljuk
(Bár a tapasztalat is mutatja),
Isten igazmondását állítjuk,
Azt pedig Ő Maga bizonyítja.
 
Mi, akik már sokszor átéltük,
Bizonyságot teszünk róla,
Mennyi minden változást megéltünk,
Ami miatt hálásan beszélhetünk – Róla.
 
Megváltozott életünkkel
Elmondhatjuk szóval, tettel,
Mit tett Isten a szívünkkel:
Megtöltötte szeretettel.
 
Isten beleburkol minket
Szeretetbe, kegyelembe,
Elküldte Karácsonykor a Gyermeket,
Hogy befogadjon majd a mennybe.
 
Lenéz, lehajol, lenyúl a magasból,
Felfelé irányítja lépteinket – Hozzá,
Vagy egy másik emberhez – a’ célból,
Hogy őt is odavezessük Őhozzá.
 
Végezzük állhatatossággal
Ezt a nehéz szolgálatot:
Szelíd szóval, alázatossággal
Menteni a rászorulót!
 
Lakozz bennünk, Urunk Isten,
Hogy még teljesebben átéljük,
Milyen lesz a mennyország, hogy hitben
Meglássunk Téged, és ne kelljen féljünk!
 
Nézz le ránk a magas mennyből,
Hogy átéljük azt a csodát:
Kiemelsz a csüggedésből,
S örömmel töltesz el – nem csak odaát!
 

szonyatos a pusztítás,
Mit a szökőár végzett:
Nyomában sírás, ordítás,
Azután mély, síri csend lett.
 
Nem volt hová menekülni,
Mindenhová betört az ár,
Kár volt palotákat építeni:
Összedőltek, mint a kártyavár.
 
A turisták nagy tömege
Ott pusztult az árban;
Aki ott élt, a helyismerete sem
Óvta meg, ott veszett a sárban.
 
Így tör ránk majd az a nap is,
Amelyen Jézus visszajön:
Aki Őbenne személyesen hisz,
Annak a számára ez öröm.
 
Legyünk készen, várakozva
Végezzük munkánkat,
Imádkozva, vágyakozva
Lássuk el szolgálatunkat!
 
Tapasztaljuk meg naponként
A Benne való örömet,
Vele járva, tanítványként
Vezessük Hozzá az embereket!
 
Minél kevesebb legyen a hitetlen,
Mikor Krisztus visszatér;
Ma még kapaszkodhatunk hitben
A Kősziklába, Ki csak ennyit kér:
 
„Gyere Hozzám, jöjj, gyermekem:
Halld meg hívó hangom;
Ha jön pusztító ítéletem,
Átölel majd Karom!
 
Gyökerezz meg Bennem, hited
Horgonyát vesd csak Belém,
Akkor, ha jön a vész, neked
Nem árt, ezt garantálhatom – Én!”
 
Félelmünket Ő elveszi,
Hogyha kérjük Tőle;
Nem hagy minket sem elveszni,
Sőt, kiment belőle!
 

ából készült az a jászol,
Mely Jézust körülölelte;
Első látogatója néhány pásztor,
Ki Isten Fiát látta meg Benne.
 
Görcsös botra támaszkodva
Siettek Betlehem városba,
Hogy megkeressék, Kit angyalok ujjongva
Hirdettek, hogy érkezett istállóba.
 
Megtalálták, leborultak
A Gyermekké lett Isten előtt,
Azután visszaindultak,
Hirdetve, hogy a Messiás eljött.
 
Jézus földi édesapja
Názáretben ács volt;
Természetes volt, hogy atyja
Tanítása nyomán ácsolt.
 
Szerették a szerszámokat,
Akik Tőle vették:
Készített kettős jármokat,
Amikbe az ökröket kötötték.
 
Az Általa készített iga
Nehezebb részét Ő viszi;
Bárki megtapasztalhatja,
Ki ezt bizalommal hiszi!
 
Vándorbottal a kezében
Maga is bejárta Izráelt,
Tanított, szeretettel a szívében,
S bár megütköztek sokan, nem tett kivételt.
 
Ugyanúgy ember volt Számára
A vérfolyásos asszony,
Mint Zákeus, a vámszedő, aki a
Fügefára mászott fel, hogy lásson.
 
A gyümölcsfát, mivel rég nem termett,
Tőből ki akarta vágni,
De a vincellér kért egy év kegyelmet;
Mégse kellett kiirtani!
 
Az igazi, hitből élő ember
Másoknak terem gyümölcsöt:
Lehet róla bőven szedjen
Bárki békét és örömöt!
 
Pálmaágakat lengetve,
Hozsannázva ünnepelték,
De néhány nap múlva, felhergelve
A halálát követelték.
 
Vesszőből font kosarakban
Sok-sok állat hangoskodott
Ott, hol csend helye volna az udvarban:
Jézus korbácsot fogott.
 
Kikergetett minden árust
Jeruzsálem templomából,
Kiknek fontosabbá lett az árut
Kínálgatni, mint érteni a szóból.
 
Másoknak sem hagytak békét,
Hogy Istent szívből keressék:
Fontosabb volt, hogy a maguk zsebét
Minél jobban megtömhessék.
 
Fából ácsolt keresztfára
Megváltónkat feszítették,
Mikor meghalt, betették egy sírba,
Temetését előkészítették.
 
De Ő hatalmasabb a halálnál,
Mert harmadnapon feltámadt;
Megjelent remegő tanítványainál,
S békéje gazdagon kiáradt!
 
Elküldte a Szentlelket is,
Hogy Vele megtöltekezve
Továbbadjuk másoknak: kis
Életünket a Kezébe véve
 
Úgy formálhat, alakíthat,
Mint fazekas az agyagot;
Legyünk eszközök, kiket használhat,
Követei, kik vállalják a harcot.
 
„A szakadékot átívelte Keresztje:
Híd lett menny és Föld között”;
Küldi választottait, hogy üzenje:
Isten a bűnössel békét kötött!
 

„Zörgetőnek megnyittatik
Kegyelemnek ajtaja”,
Szeretetbe burkoltatik,
Ki Jézust befogadja.
 
Nélküle üres az életünk,
Zord, rideg és mostoha,
De ha Vele szövetségre lépünk,
Ő betölt, s nem hagy el soha!
 
Halljuk meg a zörgetését,
Nyissuk meg életünk Neki,
Ha kitárjuk a szívünket,
Megtölti csordultig, teli.
 
Túláradó kegyelméből
Juttat másoknak is bőven,
Továbbcsordulhat szívünkből,
Eszközzé lehetünk Kezében.
 
Ez a világ sóvárogja
Isten gyermekei jöttét;
Általunk is áraszthatja
Az Ő csodálatos Fényét.
 
Az éj sűrű sötétjében
Egy gyertya is irányt adhat,
A hitetlenség éjében
Mutassuk fel Őt, az Utat!
 
Társául akar szegődni
A magányos embereknek,
Akik nehezen tudják viselni,
Hogy egyedül alszanak, esznek.
 
Szüksége van mindenkinek
Igaz, hűséges barátra;
Hogyha engedünk Istennek,
Szeretetének nincsen már gátja!
 
Jézust, Fiát küldte Isten,
Hogy megbékéltessen Magával;
Készítsünk szállást szívünkben,
Hogy simogathasson szavával!
 
Erőszakkal nem töri ránk
Életünknek zárját,
De ha megnyitjuk szívünk, szánk,
Átélhetjük szeretete árját.
 
Oly kevés az igaz barát,
Kinek szívünk kiönthetjük;
Mondjuk el életünk búját,
Ő meghallgat, átélhetjük!
 
Akármilyen hihetetlen,
Hogy Jézus barátai legyünk,
Mégis elvégezheti azt Isten,
Hogy Benne igaz Barátra leljünk!
 
Fájdalom, keserv és bánat
Nem kell már a lelkünk nyomja:
Öntsük ki Előtte a szívünket;
Neki van ránk gondja!
 
Ha már itt az Úr Jézussal
Összekötjük az életünk,
Megízleljük, milyen lesz a Megtartóval,
Ha mindörökké Vele leszünk!
 

ent, lent
Rend, csend,
Fegyelem.
– Benned s bennem:
Kegyelem! Kell-e?
Szeretet, szerelem:
Szeretete tette!
Engedd: szeressen!
Kegyelembe vegyen!
Gyermekem: menj,
Szeretetemmel telj,
Nyerj Nekem embereket
Szeretettel, kegyelemmel!
Bennem leljenek
Csendet, rendet,
Velem betelve
Nyerhetnek kegyelmet, enyhet!
 
Gyermekem, vedd eszedbe:
Fegyelmezlek, mert szeretlek!
Tervem veled ez:
Nevemmel neveztess,
Neveletlen el ne vessz!
Szeretetembe, kegyelmembe
Bevegyelek: engedd!
Nevemet zengedezve
Mennyben Velem lehess!
 
Szereteteddel megtelve
Megyek emberekhez,
Betegekhez, keservesekhez,
Mert szeretsz,
S mert szerethetlek!
 

gyedüllét: sokaknak rettentés,
Félelem, aggódás, rettegés:
Ez jellemzi életünket inkább,
Mint hogy ígéreteiben bíznánk!
 
De hisz sokat nem ismerünk
Biztatásaiból Annak, Ki Istenünk,
Ki ígérete szerint velünk van,
Bármekkora is az előttünk tornyosuló fal!
 
„Ővele kőfalon is átugrom!” –
Helyette az életünk csupa rom,
Mert nem az ígéreteire nézünk,
Hanem a tapasztalásra, miben bővelkedünk.
 
Pedig hogyha megismernénk,
Miket ad a Biblia elénk,
Amik szintén tapasztalatok,
Mindjárt lenne hál’adásra ezer ok!
 
Erőt vesz rajtunk a csüggedés,
Mert a látható rettentés
Eltakarja előlünk az Istent,
Aki, ha kérjük, kézen fog, s vezet!
 
Emberré született értünk, hogy megértsük,
Végre már a szívünkbe véssük,
Hogy ismeri az emberi lét kínját,
Ezért Elé tárhatjuk szívünk minden titkát.
 
Sok olyan félelem van az életünkben,
Ami megkötöz, gyötör a szívünkben;
Ő a mi hű, igaz Barátunk,
Kinek bármit elmondhatunk!
 
Gyengeség, magány vagy bármi,
Szívünk kiönthetjük Neki!
Tenyerére emel, hordoz,
Karjára vesz, ölébe vonz.
 
Az igazságtalanság fájó,
De Isten az igaz Bíró,
Aki jobbkezével támogat:
Mutatja a helyes utat.
 
Jézus az Út, Igazság, Élet,
Belé vessük reményünket,
Akkor nem sodor el semmi ár,
S az Atya tárt Karokkal vár!
 
Siessünk hát Hozzá hamar,
S ha a hullám el is takar,
Akkor is tudjuk, hogy ott vár,
Kegyelme tart, ha szívünk Övé már!
 
Ha még nem, most itt az idő;
Ne késlekedj, holnap késő!
Ma fogadd el szeretetét,
S Krisztusban minden a tiéd!
 

sten gyermekeinek a világban
Só és világosság a szerepük,
Hogy világítsanak a homályban,
S kívánatos legyen szeretetük.
 
Ezt a szeretetet tovább lehet adni,
Ha már tele van vele a szívünk,
De ehhez előbb meg kell ragadni
Krisztust, s Belőle kell élnünk!
 
Sajnos nem mindig figyelünk oda,
Mit mond Isten: hogyan éljünk;
Ilyenkor aztán valóban nem csoda,
Ha aggodalmaskodunk, félünk!
 
De Isten szólhat bárki, bármi által:
„Vigyázz, nem ez a helyes út”,
Szelíden terelget szavával,
Vagy ha muszáj, keményebben sújt.
 
Ez is szeretetének a jele,
Mert nem akarja, hogy elvesszünk!
Ezért küldte Őt Isten Keresztre,
S kínálja, hogy el ne vesszünk!
 
Mi, akik már tapasztaltuk,
Mi a bűnbocsánat, és annak öröme,
Mondjuk el és tapasztaljuk,
Milyen a testvéri közösség ereje!
 
Hirdessük: Isten Krisztusban
A világgal békét kötött,
Mehetünk Elé szennyes ruhában;
Ki Benne hisz, átöltözött!
 
Legyünk Krisztus-hordozó emberek,
Kiket Isten azért küldött,
Hogy a világban minél több embernek
Mondjuk el, hogy Jézus mért jött!
 
Óriási ígéretünk
Fűződik e biztatáshoz;
Jézus Maga már előttünk
Járt, mikor így szólt az Atyához:
 
„Majd ha évezredek múltán
Kezükbe veszik a Bibliát,
És az ő beszédük nyomán
Hitre jutnak, s olvassák az Írást,
 
Értsék meg, s jussanak el hitre
Isten útmutatásával,
S a régmúlt írásoknak leple
Hulljon le Krisztus meglátásával;
 
Ők is Istent magasztalják
Nagy-nagy szabadításáért,
A bizonyságtévőkkel áldják
Örök irgalmasságáért!”
 
Ne legyünk mi tehát restek,
Hiszen Isten velünk munkál;
Ha szívünk emberektől retteg –
Higgyük: ígérete megáll!
 

gyre jobban sokasodnak
Az utolsó idők jelei,
Amik előre megírattak,
Hogy higgyünk majd Őneki.
Jézus előre megmondta,
Hogy lélekben készülhessünk:
Beteljesül minden szava,
Mielőtt Istenhez megyünk.
Lesz sok háború és csapás,
Szélvihar, tűz és földrengés,
És megszámlálhatatlan más
Történés, keresztyénüldözés.
De aki mindvégig megáll,
Nem tagadva meg a hitét,
Annak a jutalma, hogy odaáll
Jézus Isten elé, átszegzett Kezét
Felmutatja az Atyának, hogy vére
Megtisztított, amivel Ő eleget tett
Isten ítéletének, és helyette
Ő szenvedett, üdvösséget szerzett!
Sok-sok ajtót becsaphatnak
Előttünk, de a menny kapuja tárva!
Addig is szolgáljunk másoknak
Jézus visszatértét várva.
Kérjünk segítséget Tőle,
Hogy megbocsássunk és szeressünk,
Világítsunk másoknak, Vele
Töltekezzünk meg, hogy odavezessünk
Minél több embert Istenhez,
Az Ő csodás Országába;
Csináljunk kedvet sokaknak a hithez,
Hogy részesüljünk sok jó áldásába’!
Sorakozzunk Jézus elé,
Szemlélve az Ő Keresztjét:
Ha megvalljuk, háta mögé
Veti minden bűnünk terhét!
Beszéljünk, ameddig lehet
Az Úr Isten kegyelméről,
Hogy minél kevesebbeket
Érjen kárhozat – ítéletéből!
Ha pedig ránk bízott embereket,
Akikért felelősséggel tartozunk,
Végezzük hűséggel, szeretetet
Árasztva rájuk, értük imádkozzunk!
 

jeruzsálemi templomnak
Több elválasztott része volt.
A pogányok udvarának
Külső pitvarában csend honolt.
Azaz csak kellett volna legyen,
Hogy ők is kereshessék Istent,
Helyette áldozatot kellett vegyen,
Aki engesztelni akarta a Szentet.
Így hát sokan el is mentek,
Mert az Igét nem hallhatták,
Szívükben megkeseredtek,
Csak a pénzcsörgést hallották.
Pedig Isten vonzásának
Engedelmeskedve jöttek,
De a kufárok taszításának
Következtében elmentek.

sszonyok sem léphettek be
Istennek szent templomába,
Őket meg azért nézték le,
Mert „eszközként” tartották, rabsorsba’.
Kintről figyelhettek befelé,
Hátha meghallanak valamit.
Ha kérdésük támadt, hazafelé
Megtudhatták a hit alapjait.

templomnak fő részében
Zajlott az Istentisztelet:
Imádságban és lélekben
Készülve, olvasták a Szent Tekercset.
Magyarázták, megvitatták,
Amit éppen felolvastak,
De inkább másokra tartották
Igaznak az említett szakaszt.
Legtöbbjük tökéletes volt
A saját és mások szemében,
Nem volt rajtuk szeplő vagy folt,
Úgy gondolták, az Írás szellemében
Ők feddhetetlenek – és pont.

zen belül volt a kárpit,
S mögötte a Szentek Szentje;
Ide nem engedtek bárkit,
Csak a főpapot, ha eljött az ideje.
Engesztelő áldozatot
Kellett vinni a kezében:
Vér volt az, mi megtisztított
Mindent abban az időben.
Jézus Krisztus elvállalta,
Hogy meghal értünk a Golgotán,
Többé már nem kell elszakítva
Lennünk Istentől, mert ez volt az ÁR.
Kettéhasadt ama kárpit,
Felülről kezdve lefelé;
Isten a világgal megbékélt,
S alulról emel – felfelé!
Akármilyen mélyen vagyunk,
Kiálthatunk Hozzá,
Vagy ha nem ad hangot torkunk:
Elég, hogyha felnézünk RÁ!
Jöhet bárki: kegyes, pogány,
Férfiú, rabszolga, fogoly,
Gyermek vagy épp megvetett lány:
Jézus szabadítása komoly!
Ha akarjuk, és kérjük Tőle,
Nem küld el Magától senkit;
Tapasztalhatjuk, hogy Belőle
Békesség árad, szeretet és hit!
Engedjünk hát hívásának,
Hogy megszabadíthasson,
Csodálatos Országában
Örömünk örökké tartson!
 

ála Néked, irgalmas Isten,
Hogy megőriztél minket életben,
S nem engedted, hogy leégjen a házunk:
Ezért Téged mindörökké áldunk!
A vezetékek „csak” a falban égtek,
De a lángok nem csaptak az égnek!
Terved van még a mi kicsiny életünkkel,
Beszélni akarsz Igédben szívünkkel.
Akiket ránk bíztál, hordozzuk hűséggel,
Legyenek bár azok akármely bőséggel!
Lelkeddel lobbantsad lángra lelkünket,
Hogy meglássuk, kihez akarsz küldeni bennünket!
Nyomorúság terhel nemcsak mi magunkat,
De megláttatod velünk a másikat,
Megnyitod a szemünk, kinek mit segítsünk,
Indítod a szívünk, és vele a kezünk.
Nem tudunk mi értük nagy dolgokat tenni,
Csak valaki kezét a kezünkbe venni,
Fájó lelkű embert csendben meghallgatni,
Ha nem ismer Téged, Hozzád elvezetni;
Vagy megerősíteni a hitét Tebenned,
Hogy a szívét kiöntheti Neked,
És Te adsz beléje békét és örömet,
Bűnbocsánatot, erőt és kegyelmet!
Annyiszor megingunk, de Te erősítesz,
Kezed alánk tartod és Magadhoz emelsz!
Adjuk tovább másnak azt a vigasztalást,
Amit nekünk adtál, így erősítve – mást!
 
Ámen!
 

árni – sokszor de nehéz!
Azt gondoljuk: eszünk vész,
Máskor elröppen, mint pillangó,
Mikor testvérekkel lenni csodásan jó!
Sokszor ólomlábakon jár,
Ha az ember orvosnál vár,
Vagy hogy sorra kerüljön valahol,
Főleg ha szívünk félelemtől zakatol!
Pedig a Biblia azt mondja:
„Légy csendben, és várj az Úrra!
Megtapasztalod szabadítását,
S boldogan adsz Néki hálát!”
Ennek ellenére úgy tapasztaljuk
Többször, hogy hiába várjuk,
Nem érkezik a segítség időben,
Helyzetünk sötét és reménytelen.
De ha mégis kipróbáljuk,
Hogy ügyünket Istenre bízzuk,
Azt fogjuk megtapasztalni:
Nem hagy Ő megszégyenülni
Abbéli reménységünkben,
Hogy megsegít – épp időben!
Lehet, hogy úgy látjuk: már késő,
Lejárt a megszabott idő,
És nem jött a szabadítás:
„Ilyen Isten nem kell, majd más!
Szerencsejáték, horoszkóp, jóslás,
Ital, felejtés, vagy bármi más megoldás!”
De ezek nem segítenek,
Sőt, helyet adnak az Ördögnek,
S jön vele békesség helyett félelem,
Rettegés, sötétség, veszedelem!
Még ekkor is kiálthatunk,
Mert van Szabadító Urunk,
Aki megmutatja hatalmát,
S kérdéseinkre választ ád!
Legtöbbször csak utólag látjuk,
Hogy amit látszólag hiába vártunk:
Isten felelete – megérkezett,
Csak Ő sokszor másképp vezet,
Mint ahogy mi elképzeljük,
De higgyük el: jót akar nekünk!
Valamitől meg akart őrizni,
Mert Ő jobbat akar adni,
S a rosszból is jót hoz ki!
Ha meglátjuk, adjunk hálát Neki,
És mondjuk el minél többeknek,
Hogy a várakozás nem szégyenít meg:
Ha reménységünk Istenbe vetjük,
Bizalmunknak jutalmát vehetjük!
 

apitányhal a nevem,
Holland vizekből jöttem.
Ha nagyobb leszel és rám nézel,
Holland Nagyapád idézd fel,
Aki sok tengeri útján
Engem és társaimat látván
Biztosan sokat kacagott,
Ha látta vidám játékunkat.
Kicsi Dorka, játssz velem nagyon sokat,
Akkor tanulsz színeket is, s alakokat!
 

ékességünk Tebenned van:
Tölts meg Önmagaddal,
S ha megtelt szívünk Lelked által,
Adjunk tovább szóval, dallal!

runk Isten! Szent örömmel
Kezdhetjük az évet,
Mert boldog csak az az ember,
Aki bűnbocsánatot nyert!

veink száma gyarapszik,
De Számodra nincs idő,
Előtted egyformán kedves,
Ha hitben jár, gyermek, férfi és nő!

ezünket Kezedbe téve
Járjuk életünknek útját,
S ha jön az év utolsó napja,
Dícsérünk, hogy megőriztél kegyelmednek útján!
 

orkának Testvére született:
Kicsi Ábel megérkezett!
Kibújt Édesanya pocakjából,
S issza a tejet – de nem pohárból,
Mint Dorka, aki nagylány lett,
S eszi a finom ebédet,
Amit Édesanya készített!
A babáját sétáltatja,
Pelenkázza, megszoptatja,
Büfizteti, elaltatja,
Mint Ábelt az édesanyja!
 

egváltó Úr Jézus! Köszönöm Neked,
Hogy elvállaltad értem a Keresztet,
És ezért lehet új életem Benned,
Amit senki, semmi, soha el nem vehet!
Lenyúltál, lehajtottad az eget,
Felvetted a mélyből gyenge gyermekedet,
Velem szenvedted minden gyötrelmemet,
Mikor a Kereszten szereztél győzelmet!
Feltámadásoddal legyőzted a halált,
Hogy aki ezentúl lép innen oda át,
Szerető Karodban tudhassa magát,
Ha elfogadja Jézus áldozatát!
Ezt éltem át én is drága kegyelmedért,
Hogy elfogadtam véred bűntörlő erejét:
Azt a Kereszten elvégzett áldozatot,
Hogy véred minden emberért ontatott!
Egyetlen feltétele ennek, hogy aki Téged elfogad,
Az válik gyermekeddé, s azt Te befogadod!
Soha se lesz többé magára hagyatott,
Mert Te azt mondtad: aki Tehozzád jött,
Te soha, senkit nem küldesz el azért,
Mert az szennyes lelkű, szegény, összetörött,
Magányos, számtalan sebből vérző, de Hozzád jött,
S Te lehajolsz hozzá is, sebét bekötözöd!
Szeretném azt elmondani számtalan kínom közt,
Hogy az ünnepelhet igazi Húsvétot,
Aki hiszi, hogy az Úr Jézus feltámadt,
Előre ment az Atyához, kinyitotta a mennyet,
Ahová Őáltala akárki beléphet!
Ő ott sok-sok lakóhelyet készített,
Ahol nem lesz többé gyász, fájdalom, könnyek,
De lesz helyette örökös dicséret!
Együtt magasztaljuk Istennek kegyelmét,
Aki annyira szerette minden ember-fiát,
Hogy elküldte helyettünk elsőszülött Fiát,
Tegyen eleget mindnyájunk bűnéért:
A Tőle való elszakítottságért!

alán azért szakadt rám annyi nehezen tűrt
Fájdalom, betegség, félelem és könnyek,
Hogy „mindeneknek mindenné” legyek,
Hátha ezáltal el tudok érni olyanokat,
Akik ilyen vagy hasonló nehézségek miatt
Szembe fordultak Istennel, perelnek.
Elmondhassam nekik teljes, őszinte lélekkel:
Én is felteszem sokszor a „miért”-et,
Mikor úgy érzem, nem bírok ki többet!
Akkor Isten erősít: elém hozza Krisztust,
Aki értem és velem is szenved, szenvedett,
Mikor ártatlanul, bűntelenül elítéltetett!
Ezért tud Ő megérteni minden szenvedőt:
Fájdalmaktól gyötört beteget, kesergőt,
Menjünk hát Őhozzá imádságban együtt!
Mondjuk el szívünk bánatát, keservét,
Öntsük ki Neki szívünket, mint vizet,
És Ő majd ad helyette békességet, erőt!
Ő Maga segít, hogy Vele hordozzuk,
Mert Nélküle bizony sokszor roskadozunk,
Feladjuk, feladnánk a harcot, küzdelmet,
De Ő kitűzi elénk a nemes célt:
Mondd el másoknak is, hogy segített rajtad,
Hogy ők is átélve, továbbadhassák azt,
Miként lelhetnek Benned erőt, vigaszt!
Segíts, Uram, kérlek, hogy bizonyságot tegyek,
S minél több lélekkel majd a mennyben Veled legyek!
 
Ámen!